Tekintve, hogy az egykori alapító ars poeticája: stay hungry, stay foolish, maradj eredeti, egészen bizarr ez a hír:
Míg az Apple a napokban mutatja be az új iPhone 5-öt, az Apple termékeket gyártó kínai Foxconn gyárak munkásai továbbra is megalázó munkakörülmények között dolgoznak. Ezt támasztja alá a Foxconn csengcsoui gyárában készített kutatás is, amelyet „Rabszolgasors az iPhone árnyékában” címmel adott ki a hongkongi székhelyű civil szervezet, a SACOM. Az emberi jogokért küzdő szervezetek felháborítónak tartják, hogy az Apple még mindig nem tett lépéseket a helyzet felszámolása érdekében kínai beszállítói felé, olyan problémák nyilvánosságra kerülése után sem, mint például a munkások öngyilkosságai és mérgezése.
„Az Apple az egyik legértékesebb márka manapság, 6-7 milliárd USA dolláros profittal zárt 2011 eddigi negyedéveiben. Úgy gondoljuk, hogy az Apple-nek nemcsak a bevételeivel kellene foglalkoznia, hanem azzal is, hogy a beszállítói láncán belül milyenek a munkakörülmények” - mondta Irene Schipper, a nemzetközi makeITfair program holland vezetője.
A Közép-Kínában található Csengcsouban nemrég kezdték el az iPhone-ok gyártását. A SACOM kutatásai során hasonló problémákat talált az új gyárban, mint az Apple-nek már régóta szállító kínai üzemekben: a munkások kénytelenek elfogadni az alacsony béreket és a munkaidő téves nyilvántartását. Rendszeresen előfordul, hogy kötelezik őket arra, hogy a műszakok előtt vagy után megbeszéléseken vegyenek részt anélkül, hogy az a munkaidőbe beleszámítana. Kiderült az is, hogy nem ritka a kötelező túlóra sem. A Csengcsouban található fémfeldolgozó üzemek munkásai rendszeresen fejfájásra és bőrallergiára panaszkodnak, és hiányolják a megfelelő védelemmel foglalkozó előírásokat és intézkedéseket. „Az ilyen típusú problémák nem ritkák az Apple beszállítói között. Az Apple nem tesz eleget az etikai kódexének, és nem törődik a munkások jogainak sérüléseivel sem” – mondta Debby Chan, a SACOM kutatásának vezetője.
A „Rabszolgasors az iPhone árnyékában” tanulmány angolul letölthető innen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése